(a rendszerváltás 1989-90-ben zajlódott le) A demokrácia színpadi kellékei megvannak (többpárti parlament, titkos általános választójog, stb.), de Magyarország külpolitikáját a nemzetközi pénzügyi körök diktálják. Lásd: különböző megszorító csomagok. A magyar társadalom kb. 1/3-a semmilyen érdekérvényesítő képességgel nem rendelkezik..

A rendszerváltás során az állami vagyon nagy részét privatizálták, ami gyanús körülmények között történt: a hatalomhoz közel lévők áron alul jutottak hozzá ezekhez. (1990-2006 között az állami vagyon 150 milliárd $ -ról 25 milliárd $ -ra csökkent. A magyar gazdaságot tulajdonképpen kb. 2 tucat TNC termelése jelenti (bankok, biztosítók ,kereskedelmi láncok, ipari cégek). Az országban termelt profit majd~ 90%-át ők viszik ki az országból: évente 3500 milliárd Ft. A többi 10%-on a 600 ezer magyar cég osztozik. A magyar állam főleg a TNC –ket támogatja a magyar vállalkozásokkal szemben: Hangkook dél-koreai gumigyártó cég kb. 15 $ támogatást kapott a magyar államtól, annyit, mint a magyar cégek együtt.1990 óta a TNC –k által befizetett adó százalékos aránya 1/3 –ára csökkent.

1990-2005 között a TNC –k profitja átlagosan 20 % -kal nőtt GDP 3% -kal.

Államháztartási bevételek 13% -a származik TNC –k.

A kényszerprivatizáció keretében a jól menő TSz –eket is szétverték, ezzel hatalmas szellemi és anyagi érték ment veszendőbe.

A férfiak halandósági mutatói a ’30 –as évek szintjére estek vissza: a férfi keresők 40% -a nem éli meg nyugdíjkorhatárt. A társadalom 80% -a rosszabbul él mint a ’70 –es évek közepén. A lakosság egészségi mutatói a ’60 –as évek szintjén vannak. 2008 –ra az 1 főre eső reálbér ’78 –as szintre esik vissza. Egy átlagos magyar kereső ugyanazért a munkáért 1/5 annyi pénzt kap egy osztrák keresőhöz képest. A lakosság kizsákmányoltsági mutatója az ’50 –es évek szintjéhez képest háromszorosára nőtt.

 

Az EU nem egy jótékonysági szerv, hanem egy gazdasági unió, amelyet a neoliberális piacgazdaság elvei szerint irányítanak.

Az Unió vezetői azért szorgalmazták Magyarország belépését, hogy az EU –s cégek könnyebben hozzájussanak a 10 milliós magyar piachoz, az olcsó magyar munkaerőhöz és a jó minőségű magyar termőföldhöz.

- vám nélküli export ez EU országokban.

- szabad utazás az EU –n belül.

- 7 év után szabad munkavállalás minden EU –s országnak.

- pályázatok révén az EU kasszájából támogatás szerezhető területfejlesztésre, közösségi, kulturális és környezetvédelmi célokra ( a pályázati pénzekhez való hozzájutás nem automatikus: a legrégebbi, legfejlettebb tagországok is a számukra elméletileg rendelkezésre álló pályázati pénzeknek max. 85% -át tudják megszerezni. Az EU olyan témákban ír ki pályázatokat, amelyek az Ő céljaiknak megfelelnek.).

- elmaradt régióink fejlesztését az EU a közös kasszából támogatja.

- honosítás és illeték kifizetése után a magyarországi diplomák, végzettségek elfogadása az EU –s országokban (7 szakma esetében a belépésünktől fogva honosítás nélkül elfogadják a diplomákat és a végzettségeket. Ezek a szakmák a következők: építész, csecsemőgondozó, ápolónő, fogorvos, általános orvos, szülész-nőgyógyász, traumatológus.).

- a kapcsolattartás könnyebbé válása a szlovákiai, szlovéniai és romániai magyarsággal.

- megszűntek a vámok az EU –n belülről hozzánk jövő termékekre (emiatt Magyarország évente 200 milliárd Ft bevételtől esik el).

- 7 év után szabad prédává válik a magyar termőföld (a természetvédelmi területek is).

- egyenlőtlen feltételekkel folytatott agrárverseny->magyar termelők tömeges tönkremenetele (magyar gazdák a korábbi EU –s gazdáknak juttatott támogatás 25% -át kapják). A keleti bővítés előtti szegényebb tagországok és az újonnan belépők egyenlőtlen támogatása másodrendű tagországgá fokozza le az utóbbiakat. (Keleti bővítés előtt Spanyolország, Portugália, Görögország, Írország az EU kasszájából kapott 1 főre számítva 420-440 € támogatást. Magyarország 2004-2007 között éves átlagban 1 főre számítva kapott 49-50 U támogatást.)

- nemzeti szuverenitás (=önrendelkezés) csökkenése (magyar állampolgárokra vonatkozó jogszabályok 70%-át Brüsszelben hozzák: az uniós jog felett áll a magyar jognak, azt még értelmezni sem szabad.

- kapcsolattartás nehezebbé válása a kárpátaljai és a vajdasági magyarokkal.

- nem kívánatos tevékenységek felerősödése EU- és határai mentén (veszélyes hulladékok, fegyverek, kábítószerek, emberek csempészete).

- útadó eltörlése az EU -s gépjárművek számára (évente 100 millió Ft).

- bürokrácia növekedése.

- élelmiszerbiztonság romlása (belépésünk előtt jól működő laboratóriumi hálózat volt az élelmiszerbiztonság garantálására. A belépést követően ezt a hálózatot szétverték, a laboratóriumok nagy részét privatizálták).

- EU –s tagdíjunk évente 200 milliárd Ft.

 

- munkaerő-kínálat: 1998 –ban a Föld munkaképes korú lakossága (15-64 év) 3,7 milliárd fő volt. Ennek 84% -a (3,5 milliárd fő) tartozott a fejlődő világ, 600 millió fő a fejlett világ országaihoz. A fejlett világ országaiban a munkaerő-kínálat csökken. Ennek oka a lakosság elöregedése. A fejlődő világ országaiban nő a magas természetes szaporodás miatt.

- munkaerő-kereslet: a fejlett világ országaiban csökken a modern dinamikus iparágak bevezetése és a közszférában történő leépítések miatt. Fejlődő világ országaiban a munkaerő-kereslet lassan növekszik, de nem olyan mértékben, mint ahogyan a lakosság szaporodik -> növekszik a munkanélküliség. (Fejlett világ országaiban is növekszik, mert a munkaerő kereslet gyorsabban csökken, mint a kínálat.)

A munkanélküliség növekedése a fejlett és fejlődő világban:

 

 

 

 

 

 

- képzettség szerepe: a Föld lakosainak átlagos képzettségi szintje nő. A munkaerőpiac jelenleg a magasan képzett, többféle munkakör betöltésére alkalmas munkaerőt igényli. (A munkanélküliek többsége a képzetlen vagy gyengén képzett, többféle munkakör betöltésére alkalmatlan munkaerő közül kerül ki.)

- erkölcs szerepe: főleg a munkához, munkatársakhoz való viszony szempontjából van jelentősége. Pozitív erkölcsi normákkal rendelkező aktív keresők segítik a gazdaság fellendülését. (Távol-Keleti, skandináv országok)

- nemzetközi munkaerő-áramlás (=migráció): a Földön a munkaerő a fejlődő világ országaiból áramlik a gazdag országokba. (Ezek a hozzájuk történő beáramlást igyekeznek gátolni.)

 

- 1980 –as évtized: természetes szaporodás 1,2 % volt.

- 1990 –es évtized: természetes szaporodás 0,7 % volt.

- 1980 –as évtized: természetes szaporodás 3 % felett volt.

- 1990 –es évtized: természetes szaporodás 2 % alatt volt.

- 1980 –as évtized: természetes szaporodás 2,9 % volt.

- 1990 –es évtized: természetes szaporodás 1,6 % volt.

A Föld lakosságának 80% -a fejlődő világ országaiban él. A fejlődő világ részesedése a Föld népességéből nőni fog.

Föld lakossága: 6,6 milliárd fő. A demográfusok 2015 –re 7 milliárd, 2030 –ra 8 milliárd főt jósolnak. 2100 –ban 10 milliárd fővel megáll a Föld népességének növekedése a jóslatok szerint, ezután csökkenés következik.

 

                      A fejlett társadalmakban a városi népesség növekedése is nagyon lelassult, a nagyvárosok zömét inkább az elvándorlás jellemzi, miután az ipar is kivonult ezekből. Egyébként az iparosodott országokban már tartósan magas – 75% felett van – a városi népesség.

                      A népességnövekedéssel párhuzamosan a fejlődő országok városi népessége nő a leggyorsabban. 1980 –ban az alacsony és közepes jövedelmű országok népességének 30% -a élt városban, jelenleg már több mint 40% -a. A viharos városodás nagy részben a legszegényebb országokhoz fűződik. Az új városlakók – túlnyomó részük nő és gyermek – maguk is a világ legelesettebb rétegét alkotják. Nagyrészt jövedelem nélküliek s nyomortelepeken élnek, amelyek gyűrűszerűen veszik körül a fejlődő országok nagyvárosait. Indiában milliónyian hajléktalanok, és a járdákon telepednek le. A nyomortelepek lakói általában hulladékból, bádoglemezből összetákolt viskókban élnek, Afrikában a sátrak is gyakoriak. Nélkülözik a víz- és csatornahálózatot, iskolákat, gyakoriak a járványok, mindennapos a bűnözés.

 A fejlett országok nagyvárosaiban jelentős problémákat okoz az ivóvíz biztosítása, amely gyakran több száz km hosszú vezetéken érkezik, az egyéb célú fogyasztásra pedig gyakran az újratisztított használt vizet alkalmazzák. A levegő minősége is kritikus: gyakran lép fel füstköd, a levegő ólommal, szén-monoxiddal, szén-dioxiddal és kén-dioxiddal szennyezett. Egyre növekvő gondot jelent a szennyvíz tisztítása és elvezetése, a szemét lerakása és újrahasznosítása. Az építkezés területigénye szinte kielégíthetetlen, a zöldterületek folyamatosan csökkennek.

 

 

(élelmiszer -bőség, -hiány egyidejű jelenléte)

A Föld lakosságának szükséges élelmiszer 125% -át termelik meg, a baj az elosztással van. (Nagy-Britanniában évente 7 millió tonna élelmiszert dobnak ki, lerakókba kerülnek, ahol metán fejlődik belőlük). A Földön naponta 100 ezer ember hal éhen (37 ezer gyerek). A Földön 854 millióan éheznek, ez a Föld lakosságának 13% -a. 1700 millió embernek nem jut egészséges ivóvíz, évente 1 millió ember hal meg a rossz ivóvíztől (90% gyerek).

 

 

A világ élelmezési helyzete alapvetően a második világháború után változott meg. A háború előtt a gyarmatok az ásványkincsek mellett jelentős mennyiségű élelmiszert, élvezeti cikket szállítottak az anyaországokba. A háború után a politikailag függetlenné vált fejlődő országok a szükséges élelmiszer nagy részét a fejlett ipari államokból importálták. Ennek hátterében a fejlett és a fejlődő országok eltérő demográfiai jellemzői, eltérő mezőgazdasági termelése és általában véve eltérő általános gazdasági fejlettségi színvonala áll.

A második világháború után a fejlett ipari országokban a mezőgazdasági termelés jelentősen bővült. A korszerű nagyüzemi mezőgazdasági termelés és a jelentős állami támogatás révén a mezőgazdasági munka termelékenysége, a termésátlagok és termelésmennyiségek hatalmas mértékben emelkedtek az 1970 –es évekig. A ,,világgazdasági aranykor” elmúltával a mezőgazdasági termelés már csak kisebb mértékben növekedett. Sőt, a fejlett országok lakosságának stagnáló, illetve csökkenő száma és a mezőgazdasági cikkek iránti kereslet lanyhulása tovább fékezte a mezőgazdasági termelés bővülésének ütemét. Ennek ellenére napjainkra a fejlett ipari országok többségében szinte már állandósult a mezőgazdasági túltermelés, és hatalmas eladatlan árukészletek halmozódtak fel. Jelenleg a világ mobilizálható gabonatartalékainak 40% -a az USA –ban és Kanadában összpontosul.

Mi jellemzi a fejlődő országok mezőgazdaságát? Az alacsony jövedelmű országok többségében a mezőgazdaság a legfontosabb gazdasági ág. Így e szektorra hárul az iparosítás alapját jelentő felhalmozás, valamint a nemzetgazdasági bevételek túlnyomó részét adó export biztosítása. E két alapvető feladat mellett a mezőgazdaságnak még biztosítani kellene az évi átlagban közel 2% -kal növekvő lakosság táplálkozását, minimálisan az eddigi színvonalon, sőt táplálkozási színvonal javítása is fontos lenne.

A fejlődő országok gazdasági és társadalmi struktúrája duális jellegű. A mezőgazdaság felosztható a világpiacra termelő modern szektorra és a hagyományos, tradicionális szektorra. A tradicionális mezőgazdaság(konkrétan például a talajváltó gazdálkodás, árasztásos rizstermesztés, nomád pásztorkodás) vizsgálata a fejlődő országok élelmezési helyzetének elemzésében kulcsfontosságú tényező, mivel e szektor feladata lényegében a belső élelmiszer-ellátás biztosítása. A modern szektor a legjobb minőségű földterületeket és a munkaerő nagy részét elvonja a tradicionális mezőgazdaságtól, így az sokkal rosszabb feltételek mellett, sokkal kevesebb munkaerővel kénytelen az egyre növekvő számú népesség élelmiszerszükségletét előállítani.

A fejlődő országok élelmezési helyzetének alakulásában a mezőgazdasági termelés mellett a népesség növekedése a másik meghatározó tényező. A fejlődő országok többségére a jellemző túlnépesedést vagy ,,népességbenyomást” a halálozási rátának a változatlanul magas születési ráta mellett bekövetkező süllyedése okozza. A halálozási ráta csökkenése a modern szektor által megteremtett, viszonylagosan kedvezőbb egészségügyi ellátás eredménye. Míg a születési ráta változatlanul magas szintjének meghatározói a tradicionális szektorhoz kötődő ősi társadalmi és erkölcsi szokások.

A köztudatban a fejlődő országok élelmezési válságát leegyszerűsítik arra a tendenciára, hogy az élelmiszer-termelés növekedési üteme nem tart lépést a lakosság növekedési rátájával. Azonban századunk végén sokkal közelebb járunk a valósághoz, ha az élelmezési válság okaként az élelmiszerek termelésének és keresletének egymástól való elszakadását jelöljük meg. Az élelmiszerek iránti kereslet növekedésének két összetevője van: a lakosság számának a növekedése és a jövedelmek emelkedése. A jövedelmek alakulása igen fontos tényező, mivel az élelmiszerek világpiacán ugyan bőséges a kínálat, de a legelmaradottabb fejlődő országoknak egyszerűen nincsen pénzük arra, hogy ezt megvegyék. Sőt, az egyes fejlődő államokon belül az egyes társadalmi rétegek élelmezési helyzete anyagi lehetőségeik függvényében alakul. Vagyis nem egyszerűen a népesség abszolút számáról, hanem sokkal inkább a fizetőképes keresletről van szó. Mindez azt is jelenti, hogy a világméretű piacgazdaság pontosan azoknak a legrosszabb szociális helyzetben lévő embereknek nem képes elegendő élelmiszert nyújtani, akik erre rászorulnának.

 

A népesség táplálkozási színvonalának jellemzésére az egy főre jutó napi élelmiszer-fogyasztás energiatartalmának mutatóját, a kjoule/fő/nap értékeket használjuk. A világ egészére jellemző egy főre esőnapi táplálékfogyasztás mutatóját az 1990 –es évtizedben

11 000-11 500 kjoule –nak felelt meg. De mit is jelent ez az adat? A FAO, az orvosi élettani kutatások eredményeihez igazodva, a kjoule/fő/nap értékek alapján az országokat három csoportba osztja: az alacsony, a kielégítő és a jó élelmezési színvonalnak megfelelő kategóriákba. Az ,,élelmezési színvonal” fogalma azonban nem szűkíthető le kizárólag az elfogyasztott élelmiszer mennyiségére. Nagyon fontos az is, hogy az emberek milyen élelmiszereket fogyasztanak. Vagyis az emberek szervezetük energiaszükségletét milyen mértékben fedezik szénhidrátokból és fehérjékből, illetve hozzájutnak –e az emberi szervezet működéséhez elengedhetetlen vitaminokhoz. A fehérje és különösen az állati eredetű fehérje igen fontos élettani szerepe indokolja, hogy a kjoule/fő/nap értékek mellett a fehérjefogyasztás mutatói is rendszeresen megtalálhatóak a nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban. Optimálisnak az tekinthető, ha az emberek által elfogyasztott összes táplálék mennyiségének 12-15% -a származik fehérjéből, s még ennek közel fele állati eredetű fehérjéből.

Az alacsony élelmezési színvonalú államok közel 2/3 –a az afrikai kontinensen található. Nem véletlenül nevezik Afrikát az ,,éhség kontinensének”. Az 1990 –es években az aszály és sáskajárás sújtotta Szomáliában volt a legalacsonyabb az emberek élelmiszer-fogyasztása. Éhezik a lakosság Etiópiában, Libériában, Mozambikban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Sierra Leonéban, Ruandában, Malawiban és Angolában. Latin-Amerikában Haitiban, a földrész legalacsonyabb jövedelmű országában a legkritikusabb az élelmezési színvonal. Az ázsiai kontinensen a polgárháború áll az élelmiszerhiány hátterében Afganisztánban és Irakban, ugyanakkor a dél-ázsiai országok már évtizedek óta az alacsony élelmezési színvonalú kategóriába sorolhatók.

A kielégítő és a jó élelmezési színvonallal rendelkező országok esetében levonhatjuk a következtetést, hogy a kjoule/fő/nap és különösen a fehérjefogyasztás egy főre eső napi értékei szoros összefüggésben vannak az általános gazdasági fejlettséggel. De természetesen a javuló gazdasági és szociális helyzet csak bizonyos időeltolódással jelentkezik a táplálkozási mutatókban.

 

Földünk légköre – a benne jelen levő bizonyos gázok révén – biztosítja a földi élethez szükséges feltételeket. ezek segítségével ,,üvegháztetőt” von a földfelszín fölé, egyrészt megakadályozza, hogy kihűljön, másrészt egyensúlyban tartja felmelegedését is. Az ipari forradalom kibontakozása óta az emberiség tevékenysége nyomán (az erdőtakaró kiirtása, a fa elégetése, a szerves anyagokból keletkezett fűtő- és hajtóanyagok használata) növekvő mennyiségű hőmegtartó gáz (szén-monoxid, szén-dioxid, kén-dioxid, metán) jut az atmoszférába.

A népesség növekedésével párhuzamosan – különösen olyan nagy képességű országokban, mint Kína és India – fokozódik a szénből nyert energia termelése.

A növekvő légköri gázok, főleg a növekvő szén-dioxid-mennyiség fokozza a földfelszínről kisugárzó hő elnyelését és visszasugárzását, a Föld fölé boruló, ,,üvegház” –ban egyre nő a meleg. A felmelegedés elolvasztja a sarkvidéki jégtakarókat, ezzel megemeli a világóceánok szintjét. módosítja a szélrendszerek, a tengeráramlások mozgását, a földi csapadékeloszlást. A tengerszint körüli szinteken fekvő síkságokat várhatóan elöntik a tengerek. Kérdésessé válik a hollandiai polderek gátjainak megvédése, Bangladesben pedig a gyakran elöntött síkság tengeröböllé alakulhat, de szerte a világon víz alá kerülhetnek az alacsony partok, folyótorkolatok.

Az egész földfelszín hőmérséklete felmelegszik, gyakoribbak és súlyosabbak lesznek a szárazságok, egyre nagyobb területeken pusztítanak, drámaian megváltozik a Föld éghajlata, szűkülnek az élelmiszer-termelés lehetőségei.

Bizonyos hajtógázok, hűtőanyagok (freongáz) hatására időszakosan elvékonyodik a felső légkör ózonrétege, amely az ultraibolya sugaraktól védi a földi életet. Ha az ózonpajzs szűrőképessége nem elég hatékony, nő a bőrrák és a szemhályog kifejlődésének veszélye.

 

Az üvegházhatást a széntüzelés csökkentése mellett az erdős felszínek regenerálódásával lehetne a leghatékonyabban mérsékelni. Ám napjainkban az erdőségek is gyorsan pusztulnak, a fotoszintézis keretében általuk felhasznált szén-dioxid-mennyiség csökken. Jelenleg a Föld felszínének 26% -át fedi erdőtakaró ez alig több az eredeti erdős felszínek 1/3 –ánál.

A hűvös mérsékelt öv főleg tűlevelű a Föld erdős felszínének egyharmadát képezi. Még sok helyütt érintetlen, de gyors ütemben fokozódik kitermelése. Észak-Amerika és Európa erdőségei évtizedek óta a savas esők pusztításától szenvednek. A hatalmas gyártelepek, az erőművek és a gépkocsik sok milliós tömege évente több mint egymillió tonna ként és nitrogént bocsátanak ki a levegőbe, ezek csapadék közvetítésével a növényeket, a vizeket és a talajt egyaránt károsítják.

A meleg mérsékelt öv erdőit a több ezer éves emberi beavatkozás majdnem teljesen kipusztította Európa és a Közel-Kelet területén, s jócskán megtizedelte Ázsiában és az Újvilágban. A Föld erdőállományának csupán 18% -át találjuk itt.

A Föld erdőállományának mintegy fele a trópusi övezetben helyezkedik el. Itt a legmagasabb az eredeti erdőtakaró aránya, de 1960 óta területe mintegy 20% -kal zsugorodott (évi 17-20 millió hektárral), a leggyorsabban Ázsiában. Ennek már nem csak helyi következményei vannak, káros hatást gyakorol a Föld szén-dioxid-háztartására is.

 

Néhány évtizeddel ezelőtt a tengerek együttesét a Föld egyetlen olyan természeti és gazdasági terének tekintették, amely állandóan gondoskodni képes a maga megújításáról, teljes regenerálódásáról. Mára viszont rendkívüli méreteket öltött a világtenger szennyezése. Különösen a beltengerekben és a parti zónákban tömegesen halmozódott fel a nitrogén és a foszfor, mértéktelenül felgyorsult az algák szaporodása, nitrogénhiány lépett fel, ez a halak, madarak és a tengeri emlősök pusztulását váltotta ki. A különböző nehézfémek és ezek szerves anyagokkal elkotott vegyületei a tengeri táplálékláncba kerültek, a halfogyasztás révén pedig az emberek egészségére is veszélyesekké váltak.- A világ nagy halászterületeinek zöme éppen a legszennyezettebb tengerrészeken összpontosul.

A tengeri környezetet terhelő anyagok ž -e a szárazföldön végzett emberi tevékenységek terméke. A szennyezés 1/5 –éért a tengerhajózás felelős az üzemanyag és különféle hulladékok elszórása, továbbá a kőolajat vagy vegyi anyagokat szállító hajók balesete révén. A legnagyobb veszélyt nem a látványos hajókatasztrófák jelentik. A tengerbe ömlő kőolaj tetemes károkat okoz ugyan, de a tengerek regenerálódóképessége hosszabb-rövidebb idő alatt meg tud küzdeni vele. Az igazi és nagyobb veszély a közel hatmilliárdos emberiség felől fenyeget. A tisztítatlan ipari és háztartási szennyvíz, a mezőgazdasági területekről lemosódó műtrágyák a folyók és a levegő közvetítésével jutnak a tengerekbe.